A Vármegye háza az én szempontomból

Kolozsvár egy idegen bolygó tele furcsa jelenségekkel, anomáliákkal, amelyektől Einstein megmaradt szőre is felállna a hátán, na meg emberekkel és hozzájuk hasonlókkal.

Én is egy vagyok közülük, és sok anomáliával nézek szembe nap mint nap. A legveszedelmesebbet kódnyelven egymás közt csak úgy hívjuk: „1sk0l4”, de arról inkább nem beszélek.

Viszont vannak szebb, barátságosabb és lélekbarátabb anomáliák is. Egy ilyet szeretnék ma nektek bemutatni, kedves barátaim. Ez az anomália történetesen az otthonom is. Különösebb kódnevet nem adtam neki a „fedél”-en meg a „retyó”-n kívül. A neve hivatalosan (volt) Vármegyeháza, és jelenleg a Farkas utca 6 szám alatt helyezkedik el. Az élet itt csöndes, az emberek nem zajonganak sokat (mivel nagyrészt idősek laknak itt). Én vagyok az egyetlen, azon a kövér macskán kívül, aki néha 2 decibelnél erősebb hangot ad ki.

A háznak magának nagy történelme van, régen rangos embereknek nyújtott otthont. A padlás meg a pince igazi kincsestárak, édesapám gyerekkorában talált egy Mátyás király korabeli aranyérmét. Történtek itt szomorú dolgok is. Még régebb lakott itt egy férfi. Olvasott volt, szeretett zongorázni és kedves is volt mindenkivel, amiért szerették is az emberek. Egyszer aztán elvesztette a lakását – elfelejtettem említeni, ez a kommunizmus idejében történt. Mivel nem volt hova mennie, beköltözött az egyik használaton kívüli mellékhelyiségbe az udvaron. Az emberek többször vittek neki ennivalót, mostak rá, de eljött a tél és egy reggel a ház lakói halálra fagyva találtak rá.

Egy szó mint száz, a Vármegyeháza nevű anomália, ahol lakom, jót is, rosszat is rejt. De én így szeretem.