Egy milliomos élete és mindennapjai

Gondolkoztál már valaha azon, hogy milyenek lehetnek egy milliomos mindennapjai? Vagy esetleg azon, hogy hogy lesz valakiből milliomos? Tanácsra lenne szükséged? Remélve, hogy kérdéseitekre választ találok, interjút készítettem Borbély Pállal, aki a "Paly & Lucky" személyszállító vállalat alapítója és vezetője.


  1. Hogyan telik egy átlagos napja?

Reggel 6 órakor felkelek, elkészítem a kávét, üldögélek legalább egy fél órát, és gondolkozok, majd bemegyek tusolni. Utána kezdődik a munka, egész estig (nyáron 9-10 óráig, télen 5-6 óráig). Mikor hazaérek, eszem, iszom egy pohár bort, és megnézek egy filmet.

2. A cég vezetésén kívül mivel foglalkozik még?

Presbiter is vagyok, és lakásokat is adok ki bérbe, de az időm 90%-át felveszi a cég vezetése, az ezzel járó gondok, ügyek.

3. Mennyi időbe került megkeresni az első millió eurót?

20 év munkába.

4. Véleménye szerint hány százaléka volt szerencse, és hány százaléka munka?

Szerencse csak 10-15 százaléka volt, a többi mind munka.

5. Milyen tanulmányokat folytatott?

Az ember sokmindent tanul annyi év alatt. Az iskola nem oszt - nem szoroz sokat. Az a fontos, hogy az ember akármit csinál, szeresse, és hajlandó legyen megdolgozni a sikerekért.

6. Milyen hátrányai vannak a pénznek?

Csak annyi, hogy előfordul, hogy valaki jobban meg akarja kérni tőled a munkája árát, mint másoktól.

7. Mit sikerült megvalósítania utólag, amire régen vágyott, de nem volt rá anyagi lehetősége?

Amit a fejembe vettem, mindig megvalósítottam.

8. Ön szerint mit kell tennie valakinek ahhoz, hogy meggazdagodjon?

Sokat kell dolgozzon, komoly, megbízható kell legyen. Ez csak így érhető el.

9. Boldogít a pénz?

Attól függ....pénz nélkül sok mindent nem tudsz megcsinálni.

10. Ön szerint mi a siker definíciója?

Az ember sokat kell harcoljon, sosem szabad feladja, így fog elérni valamit az életben, mert a legtöbb ember nagyon hamar feladja a harcot. Követi kell a vágyait.

11. Mi motiválja önt?

Az motivál, hogy megmutassam másoknak, hogy lehet. Lehet sikeresnek lenni igazságosan és becsületesen is.

12. Ha újrakezdhetne mindent, de a jelenlegi tudása megmaradna, mit változtatna?

Nem tudom. Az éltben minden spontánul jön, akkor kell tudjál döntéseket hozni. Nem volt és nem is lesz két egyforma szituáció.

13. Mi a jelenlegi célja?

A jelenlegi célom az, hogy egy nagy szervízt nyissak, először a saját cégemnek, később másoknak is. Mindemellett szeretnék még egy pár házat építeni, és bérbe adni őket.

14. Ön szerint melyek azok a tulajdonságok, melyek minden sikeres emberben fellelhetőek?

Komolyság, szavatartás. Sosem szabad feladnia. És ha nem mersz, akkor nem nyersz.

15. Vannak dolgok, amiket a pénz nem tud helyettesíteni? Ha igen, mik?

Az egészség. Annyi.

16. Volt olyan személy, aki sokat segítette abban, hogy ilyen sikeres legyen? Ha igen, ki?

Senki sem segített semmiben. Mindent egyedül csináltam.

17. Mi volt a legnagyobb anyagi vesztesége, és hogyan lépte ezt át?

A legnagyobb anyagi veszteségem az volt, mikor az egyik sofőröm felborította az egyik buszt. Volt körülbelül 20.000 euró kár, de könnyen átléptem, mert nem befolyásolta annyira a céget.

18. Mi a hobbija, mit szeret szabadidejében csinálni?

Szeretek masszázsra járni, illetve szeretnék focizni és terembe is szeretnék járni, de arra nem nagyon jut időm.

19. Mi a pénz megtakarításának a titka?

Nagyon fontos, hogy ügyelj arra, hogy amennyit kiadsz ne legyen több annál, amennyit szerzel. Mindig a kiadások a fontosak.

20. Egy tanács a fiatalok számára?

Hallgassák meg az időseket, a szüleiket, mert biztos van amit tanulni tőlük. A másik az, hogy vegyék komolyan az életet, dolgozzanak és harcoljanak. Legyenek álmaik, és próbálják meg ezeket elérni. De legyenek tisztában vele, hogy ez csak munkával és komolysággal lehetséges.

21. Bármi, amit még hozzá szeretne tenni?

Mindenki legyen becsületes és istenszerető.