Filmkritika: Gyilkosság az Orient-expresszen

A 2017-es, krimi műfajába tartozó film nagy sikert aratott a filmiparban. Agatha Christie történetét 1974-ben dolgozták fel először, de a 2017-es változat számít világsikernek, annak ellenére, hogy az emberek véleménye nagyon megoszlik a filmmel kapcsolatosan.

A film majdnem kétórás. Habár a történet szerkezete tökéletesnek mondható és a filmezés módja, minősége is jóval profibb a régi változattal szemben, a nézők egy kissé monotonnak tarthatják a film hossza miatt vagy éppen amiatt, hogy a történeten belül minden résztvevő gyanús az Orient-expresszről, és ezért sokáig tart a nyomozás.

Véleményem szerint a film mégis eléri célját, amely egyben a híres krimi-írónő, Agatha Christie stílusát is megmutatja: a cselekményszál titokzatos, és ebben az esetben eléri a nézőknél, hogy azt lássák, amit a rendező szeretne. És ez teszi jó rendezővé a rendezőt. Hogy erre bizonyítékot is nyújtsak, íme egy példa: a film elején a nézők azt hiszik, a vonat utasai nem ismerik egymást és az életük semmilyen formában sem köthető össze, csupán arra a 3 napra, amit együtt töltenek az expresszen. Hogy a detektív, Hercule Poirot ezeknek az "ismeretleneknek" a társaságába kerül, az véletlennek mutatkozik, de talán a sors kezére is ráróható. Bár a készülő gyilkosságot nem tudja megállítani, zseniális elméjével bebizonyítja, hogy minden lehetetlennek tűnő esetet meg tud oldani, hiszen a vonaton mindenki gyanúsított. Csak a film végére derül ki, mindenki az.

A túl sok véletlen, a gyilkosság tökéletes elrendezése és az utasok különböző állításai megvilágítják Poirot elméjét: semmi sem véletlen. Mivel a gyilkosság hátterét ismeri, megérti az indokot is. Éppen ezért különleges ez a mű: egyfajta kivétel a detektív esetei közül, hiszen ezt a tragédiát még ő sem tudná feldolgozni, és képes nem csak detektívként, de emberként is szemlélni a tényeket. Valójában az együttérzésének köszönhetően oldja meg az ügyet, hiszen az, ami állítása szerint segít megtalálni a tettest minden más esetben, tehát a hiba a tökéletesnek látszó történetben, itt nincs meg.

Maga a film vizuális megvalósítása tökéletes. Mégis a történet és a rendkívül sok személyt érintő tragikum teszi különlegessé, valamint az írónő stílusát hibátlanul tükröző rendező munkája:a titokzatosság, a csavar a történet végén és az a tény, hogy semmi sem az, aminek látszik.

Ezeket a szempontokat figyelembe véve nagyon ígéretes filmnek bizonyul, de azt is meg kell jegyezni, hogy a film megnézéséhez türelem és megértés kell: csak így lehet értékelni a mondanivalóját.