Az Apáczai líceum iskolaújsága

Mint minden évben, idén is megszerveztünk a gólyáknak egy napot, ami nem másról, csak róluk szólt. Ehhez a szép eseményhez Sztánát szemeltük ki és nem bántuk meg.

Reggel 9 órakor tele izgalommal és kis félelemmel elindult a két busz. Mi szervezőkként attól tartottunk, talán nem fog összejönni, amit elterveztünk, a gólyák meg nem tudták, hogy mi várhat rájuk. Lehet, hogy a reggelünk korán és hidegben kezdődött, de a nap annál melegebben sütött. Annak érdekében, hogy családiasabbá tegyük a hangulatot, egy teázással kezdtük. Kirándulásunk fő célja az volt, hogy a 9.-es évfolyam diákjai kicsit megismerjék egymást, hogy mi is megismerjük őket és legyen egy olyan közös emlékünk, amely csak a miénk. Ismerkedős játékokkal kezdtünk. Először mindenki kicsit megszeppenve állt a hatalmas körbe. Lassan-lassan elkezdtek nyitni felénk. Kicsit megfáradva leültem  a domb tetejére és csak gyönyörködtem. Olyan jó érzés volt látni, hogy élvezik és sokak számára (remélem) egy felejhetetlen nap lesz. De nem csak a gólyáknak, hanem a szervezőknek is.

Sajnos, amilyen gyorsan eljött az október 6-a, ugyanúgy el is repült. A buszon hazafele leforgattam magamban még egyszer a napot. De csak az volt a szemem előtt, amikor a csoportkép után mindenki egyszerre kiáltotta: "Apáczai!!!". Akkor éreztem úgy, hogy igenis érdemes megszervezni, dolgozni. Lehet, hogy a kiáltás csak egyetlen szóból állt, de annál többet jelentett. Abban a pár pillanatban egyek voltunk.

Ha kicsit olyanokká válunk, mint a másik, az nem baj, feltéve, hogy nincs köztünk igazán lényeges különbség.