Gyeppolitika, avagy mit üzennek a focicsapatok

Aki egyszer is megfordult már Kolozsvár utcáin, biztosan szembekerült olyan anonim művészek által készített önkifejező jellegű alkotásokkal, amelyek üzenete tömören csak annyi, hogy „mújéú” vagy éppen „mújécséféré”, ezek természetesen a két helyi futballóriás, a CFR 1907, illetve az Universitatea U csapatait gyalázó művek. A Pontaur és a „Basarabia e România” graffitik után ezek a legnépszerűbbek, így felmerül a kérdés: vajon miért?

A különböző sportegyesületek rajongói már évszázadok óta ellenségeskednek egymással, és a különböző szervezetekhez társított politikai vagy vallási állásfoglalás sem új keletű jelenség. Egyes történészek szerint már a Római Birodalom kocsiversenyein is megjelentek különböző színekkel jelölt csapatok, és ezekhez különböző értékek kapcsolódtak. A csapatok képviselhették a plebejusokat (az átlagembereket) vagy a patríciusokat (a nemességet), de az is elképzelhető, hogy későbbi időkben a kereszténység különböző ágait reprezentálták (ehhez kísértetiesen hasonló jelenségeket fogunk észrevenni a 20. században is). Minden esetre a Zöld és a Kék csapat szurkolói rendszeresen összeverekedtek, és rengeteget foglalkoztak azzal, hogy a csapatuk nyerjen, vagy legalább az ellenfél veszítsen.

A kocsiverseny hamarosan kiment divatból, de átvette a helyét egy új sport, amely talán még jobban fűtötte az agressziót, ez pedig a futball. Ezt bizonyítja, hogy 1314-ben II. Edward (nem a fakó lovas, a másik) betiltotta a sportot, mert a rajongók rivalizálása komoly veszélyt jelentett a társadalomra. (Meg kell jegyezni viszont, hogy ennek köze sem volt a mai szimulálós, piroslapos focihoz, inkább verekedős, disznó-húgyhólyag rugdosást képzeljünk el.)

A modern foci történetét a kezdetektől bemocskolta a szurkolók közötti agresszió: erről az első feljegyzés 1885-ből származik, és ezeknek a sora napról napra növekszik. A focihuligánok viselkedését a legtöbben a férfiakban természetesen jelenlevő kakaskodás, a túlzott alkoholfogyasztás és a féktelen nyájmentalitás is magyarázhatja, de vannak olyan klubok, és ezen felül rivalizálások, amelyek különböző társadalmi ellentétekre épülnek.

Ilyenek például a különböző etnikai okokból fellépő konfliktusok. Ezekért nem kell a szomszédba menni, elég az Erdélyben folyamatosan felbukkanó magyar–román ellentétet vizsgálni. A 21. században leginkább az U számít a románok klubjának, míg a CFR, magyarul KVSC magyar csapatként alakult, és a magyar ligában is játszott abban a rövid időintervallumban, amikor Magyarországhoz csatolták Észak-Erdélyt. A 2000-es évek elején magyar tulajdonosa is volt, így sokkal multikultibb csapat hírében áll.

A két csapat közötti ellentét, és az ebben rejlő etnikai alapú gyűlölet legutóbb a 2017-es „Fellegvári csata” alkalmával mutatkozott meg, amikor az U-s szurkolók meglepetés-támadást indítottak a családjuk körében focizgató magyar „cséféristákra”.

Elképzelhető, hogy a gyűlölködés oka abban rejlik, hogy míg az utóbbi 3 évben a CFR megnyerte a román bajnokságot, az U FC viszont nem volt képes a liga második divíziójából kimászni.

A Steaua (pardon FCSB) és a Sepsi OSK között játszott meccsekre se vinném el a gyerekemet, kivéve ha azt szeretném, hogy később román és magyar barátait ugyanolyan ügyességgel küldje melegebb éghajlatra. A Sepsi OSK-Steaua ellentéte kicsit hasonlít Spanyolországban a Barcelona, az Athletic Bilbao, illetve a Real Madrid közötti konfliktusra. Ezeknek a meccseknek szimbolikus a jelentősége: a függetlenségre vágyó baszkok, illetve katalánok mérkőznek meg az egyesült Spanyolország, a király erejét szimbolizáló Real Madriddal (a real szó szerint azt jelenti: királyi).

A román–magyar ellentéttel a válogatott meccsein is találkozunk, ahol mindkét csapat szurkolói rendre cigányozzák, illetve bozgorozzák egymást, ha pedig egymás közelébe kerülnek, nonverbálisan is kifejezik egymás iránti utálatukat. Ez viszont nem helyi specialitás, számtalan válogatott szurkoló vonul ki a meccsekre azzal a szándékkal, hogy hazaszeretetét más nemzetek szurkolóinak összeverésével fejezze ki. A német válogatott szégyenfoltjai például a neonáci rajongók, akik gyakran megjelennek, ha csapatuk olyan országgal játszik, akik a Harmadik Birodalom részei voltak, vagy a népüket a Führer alábbvalónak tekintette. Így lett a szerbekkel, szlovénokkal vagy lengyelekkel játszott mérkőzések lelátója csatatér a 2000-es évek elején. Az ehhez hasonló meccseket az európai futball szövetség, az UEFA se látja szívesen, ezért van az, hogy bizonyos csapatok nem is játszhatnak egymással UEFA rendezvényeken. Ilyen Ukrajna és Oroszország, Örményország és Azerbajdzsán, valamint Koszovó sem játszhat olyan országokkal, amelyek nem ismerik el a függetlenségét (Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Oroszország).

A gyűlölködésnek gyakran van politikai oka is. Ennek talán a legérdekesebb példája a Соперничество футбольных клубов Динамо Москва и Спартак Москва, vagyis a Spartak és a Dinamo Moszkva közti ősi ellentét. A két csapat kapcsolata 1942-ben romlott meg, amikor a Spartak alapítóját és focistáját, Nyikolaj Starostint letartóztatta és TÍZ ÉVRE Szibériai munkatáborba küldte a szovjet titkosrendőrség, mivel állítólag Sztálin elvtárs meggyilkolására készült testvéreivel és csapattársaival együtt. Nyikolaj ledolgozta mind a tíz évet Szibéria elviselhetetlen körülményei között (valójában lefocizta, hiszen az őrök nagyon tisztelték a pályán elért sikerei miatt). Raboskodásáért a titkosrendőrség főnökét, Lavrentyij  Beriját tartotta felelősnek. Amikor visszatért, és a Spartak edzője lett, különös módon próbált bosszút állni: játékosaitól azt kérte, hogy a Dynamo Moszkva csapatát mindenáron verjék meg, hiszen a Dynamo pénzelője nem volt más, mint a fennebb említett Berija. Nyikolaj Starotskin feltételezhető sírbéli örömére a Spartak totális dominanciája miatt ez a rivalizálás elvesztette jelentőségét, de a történet mai napig feszültté teszi a hangulatot a két csapat mérkőzésein.

Minél intenzívebb a harag a szurkolók között, annak annál komolyabb oka szokott lenni. Például a Fenerbahçe SK és Galatasaray SK rivalizálása, amelyet interkontinentális derbinek is neveznek, hiszen az egyik csapat Isztambul ázsiai, míg a másik az európai felén rúgja a bőrt. Eredetileg a két csapat azért nem fért meg jól egymást mellett, mert míg a Galatasaray a köztudatban a felső osztály, Isztambul gazdagjainak volt a kedvenc csapata, a Fenerbahçe a kétkezi munkások, az átlagemberek csapata volt. Annak ellenére, hogy a két csapat már közel sem ezeket a köröket reprezentálja, az eredeti rajongók ük- és dédunokái lelkiismeretesen ölik egymást ennek jegyében. Ugyanez a mentalitás, a "munkás ököl vasököl, oda rúg gólt ahova köll" kontra a szabadrúgást felemelt kislábujjal lövő csapatok ellentéte jelenik meg a Boca Juniors és a River Plate, a két argentin focióriás esetében, valamint a görög Olympiacos és Panathinaikoss szurkolói is emiatt abálják egymást eredetileg. A hatalmas focirajongó olaszok országában számtalan rivális klub létezik, a Torino és a Juventus a fennebb említett „gazdagok a szegények ellen” kategóriába esik, de van ennél komplikáltabb is, mint a Lazio és a Roma közötti csetepaté. A Lazio csapatát a magyar emberek legtöbbje ismeri, hiszen himnuszuk a pesti srácokat dicsérő Avanti Ragazzi nevű dal. A zeneszám tényleg nagyon szépen hangzik magyar fülnek, azt viszont kevesen tudják, hogy a dal népszerűségét nem a magyarok iránti szeretet, hanem a kommunisták iránti gyűlölet okozza. Ez még védhető álláspont lenne, addig, amíg kiderül, hogy a Lazio rajongók náci világnézetéből fakad a kommunistagyűlöletük. Bizony, a Lazio ultrák büszke nemzetszocialisták, horogkeresztekkel és egyéb szimbólumokkal vonulnak a stadionba, egyszer pedig egy hatalmas bannerrel jelentek meg, amin keresztül annyit közöltek a Roma-szurkolóknak, hogy a városuk Auschwitz, a házuk pedig kemence, ezzel a Roma jelentős zsidó támogatottságára utalva. Ennek fényében meglepő lehet, hogy mindkét klubot fasiszták alapították. Az AS Romát maga Mussolini, aki már Mussol unni kezdte, hogy az olasz focit az ország északi részéből érkező klubok dominálják. Összevonta hát Róma kisebb focicsapatait, létrehozva az AS Romát. Az egyetlen csapat, amely nem került bele ebbe a focikoktélba, a Lazio volt, az egyik tábornok kedvence, aki nem akarta, hogy beolvasszák.

A volt Jugoszlávia területén egészen hihetetlen politikai körülmények vezettek a klubok közötti rivalizáláshoz. A Mostar-derbi, a HŠK Zrinjski és a FK Velež összecsapása azért lett intenzív, mert a két csapat, bár egyazon városban van, a 20. század viharában gyakran más ország területén találta magát. A Zrinskji horvát párti, míg a Velež nagy bosnyák csapat volt. A két népcsoport nincs egészen oda egymásért, rengeteget háborúztak, így elképzelhetetlen, hogy a futballmérkőzés békés hangulatban teljen el. Nagyon intenzív még a szuggesztíven elnevezett Red Star Belgrade, illetve a Partizan kölcsönös utálata. Mindkét belgrádi csapat – ki gondolta volna – tövig kommunista, az állampárt kedvence volt, annyi köztük a különbség, hogy az egyiket inkább a katonák, a másikat a rendőrök szerették jobban.

A foci őshazája, Nagy-Britannia is termelt tisztes mennyiségű focirivalizálást. Ezek közül kettő nagyon komplex, és társadalmi, vallási és politikai okai is vannak. A skót derbi a Celtic és a Rangers, a két glasgowi együttes közötti összecsapás (a csapatok színe zöld és kék, illetve a kereszténység két ágát képviselik, mint az ókori Rómában). Intenzitása teljesen érthető, ugyanis a skótok frusztrációit reprezentálja. Egyrészt  vallásbeli különbség van a két szurkolótábor között, hiszen a Rangers a protestáns, míg a Celtic a katolikus vallás híveit vonzza. A Celtic azzal a céllal alakult a 19. század végén, hogy focizásukkal pénzt gyűjtsön az éhező íreknek, így érthető a zöld színű pólójuk, a lóherés címerük és a nevük, amely a skótok és az írek közös kelta őseire utal. Aki konyít egy kicsit a brit politikához, tudhatja, hogy a függetlenséget kívánó skótoknak és íreknek tipikusan római katolikus a hite. A Rangers sokkal később indult, kezdetben nem volt politikai vagy vallási szerepe, de amikor északír protestánsok érkeztek dolgozni a glasgowi kikötőbe, a kikötő mellett székelő Rangerset  választották kedvenc csapatuknak. Innen már nem volt megállás: a Rangers a protestánsok, a lojalisták, a brit-pártiak, és a konzervatívok; a Celtik a katolikusok, függetlenség-pártiak, az ír egység szimpatizánsai és progresszíven gondolkodók klubja lett. A skót társadalom megosztottsága a focipályára is kiterjedt, így sokáig megszokott volt, hogy a katolikus iskolákban egy Rangers rajongót sem találunk, és, hogy a két csapat szimpatizánsai között nem kötődtek házasságok. A Rangers 1989-ig – ismétlem:  EZERKILENCSZÁZNYOLCVANKILENCIG – nem igazolt le nyíltan római katolikus hitet követő játékost. Ezek az ellentétek a 21.században elhalványultak, és ma már sem a politikai, sem a vallási, sem az ideológiai kötődések nem észrevehetőek csapatok és szurkolók között.

Hasonló a helyzet az Északír ligában: a Glentoran a történelmileg katolikus csapat, a Linfield pedig tövig protestáns, róluk is terjengenek olyan legendák, hogy nem igazoltak katolikus játékosokat. A valláshoz Észak-Írországban politikai állásfoglalás is dukál, logikus tehát, hogy a Glentoran unionista, a meglepő viszont az, hogy a Linfield is inkább Nagy-Britanniát támogatja. Ez azért van, mert úgy tűnik: az északír ellentét akkora, hogy nem lehet békésen focizni. A 20. század elején a Belfast Celtic képviselte az ír egység támogatóit, viszont 1948-ban a Lindfield szurkolók elverték a játékosait, és a Celtic kilépett az ír fociligából. Azóta van a Glentoran és a Linfield között a nagy ellentét. Érdekes, hogyan tűnt el a már Nagy-Britanniához tartozó északír fociéletből az egyesült Írországot pártoló csapat.

Befejezésképpen feltétlenül el kell mondjam, hogy tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy a focidrukkerek közötti verekedéseket nem ezek a politikai vagy táradalmi feszültségek okozzák, ezek ott vannak maguktól is, még a focicsapatok se szükségesek hozzájuk (lásd az ustawka nevű „sportot”). Ennek ellenére érdekes őket megvizsgálni, hiszen gyakran az amúgy is jelenlévő huligánkodás olyan jelentést vesz fel, olyan problémákat fog képviselni, ami az adott társadalomban jelen van. A neonácik világháború utáni frusztrációi,  Jugoszlávia etnikai  ellentétei, a kommunista párt és az adott ország lakóinak konfliktusa, a pénzügyi egyenlőtlenség vagy a magyar-román ellentét. Ezért érdemes ezeknek utánanézni: segíthetnek megérteni az adott terület feszültségeit,ellentéteit.

És még csak annyit: remélem, egyszer egy olyan táradalomban fogunk élni, ahol a focimeccsek lelátóin békében és szeretedben ünneplik majd a gyönyörű játékot a szurkolók, buzdítva saját csapatukat, az ellenfelet nem sértegetve, s ahol a mérkőzést követően egy pohár mézes tej mellett megbeszélik a hetük eseményeit! Addig is hajrá CFR, az Úsok meg menjenek a ...