Miért nézzünk magyar filmet? (+ajánlás)

Ha az emberek, és talán főként a fiatalok magyar filmről hallanak, azt gyakran a gyatra színészi játékkal, lapos történetvezetéssel, klisés, gagyi jelenetekkel asszociálják. Nem teljesen alaptalanul, mert főleg a rendszerváltás utáni időkben, majd a 2000-es évek elején rengeteg alacsony költségvetésből készült, együgyű sztorikkal ellátott filmet dobtak piacra harmadrangú rendezők, de szerintem ez még mindig nem enged arra következtetni, hogy „a mai magyar film sz.r”. Ezek az előítéletek miatt, meg más hiányosságok miatt is, a kortárs magyar rendezők filmjei nem jutnak el kellően a közönségükhöz, nem kerülnek úgy köztudatba, mint például a kortárs zenei vagy irodalmi alkotások. Pedig a film is ugyanúgy kultúránk egyik alapköve, és lehet, hogy a magyar kultúráról nem mindenkinek a film jut eszébe, mégis érdemes egyet-kettőt látni, belekóstolni, milyen filmet is tudunk mi gyártani.

És nem csak a bennünk lángoló (vagy pont nem) nemzeti öntudat kell arra késztessen, hogy magyar filmeket nézzünk, hanem elég az is, ha akarunk látni egy jó filmet, ami nem a megszokott, hollywoodi stílusban mesél el nekünk egy történetet, hanem egy olyanban, ami talán sokkal érthetőbb, hétköznapibb számunkra. Egyre több embertől hallom a környezetemben, hogy már frászuk van az amerikai filmek stílusától, torzított világképüktől, és inkább néznek európait, mert azzal jobban tudnak azonosulni. Ezzel én is egyetértek, és talán ezért is szeretem a magyar filmek hangulatát, mert inkább a magaménak érzem. Persze érthető, ha esti kikapcsolódásként egy minőségi képivilággal rendelkező filmet választunk, vagy híres színészeket szeretnénk látni a képernyőn, a magyar filmek zöme nem is ezzel tud nagyot alkotni. Persze a színészi játék lehet itt is kiemelkedő, sőt, engem általában lenyűgöz a magyar színészek játéka, de ami talán legjobban meg tud fogni, az általában a sajátos hangulat, az ismerős világnézet, amit a karaktereken és a sztorin keresztül a film nyújtani tud. Rengeteg magyar film van, nem lehet, és nem is szabad általánosítva beszélni, de mégis úgy tudnám jellemezni ezt az említett hangulatot, hogy egyszerre könnyed és keserédes. Szóval úgy gondoltam, összegyűjtök 5 magyar filmet, amely 2000 után készült, és személyes kedvenceim, bemutatom őket lehetőleg spoiler nélkül, hátha még valakinek felkeltik az érdeklődését.

Testről és lélekről (2017)

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjével kezdeném, amelyet 2018-ban Oscarra is jelöltek, persze nem kapta meg, de számos más díjat sikerült elnyernie. Egy szerelmes történet, melyben fontos szerepet játszanak az álmok, a pszichológia, a két főszereplő lélektana. Egy vágóhídon játszódik, két újdonsült kolléga (Endre és Mária) egymásra találását mutatja be a történet. A szokatlan környezet és a két visszahúzódó, társadalomból kirekesztett főszereplő különös, szorongató hangulatot kölcsönöz az egész filmnek. Metaforákon keresztül üzen a nézőknek, az álmok világát pedig párhuzamba állítja a szürke hétköznapok monotonitásával. És a szereplők testi-lelki sérültségét, magányát is szembe állítja a boldogsággal, a kiteljesedett szerelemmel. Egy egyszerű szerelmes történet, és mégis nagyon sokrétű, szerintem ez adja meg a varázsát a filmnek. Emellett a színészi játék is kiemelkedő, képi világa pedig sajátos, néha idilli tájkép tárul a néző elé szarvasokkal, néha meg a szemünk előtt vágnak le egy marhát. Elismerést kapott egyaránt Magyarországon és külföldön is.

Liza, a rókatündér (2015)

A következő, Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmje is egy igazán érdekes produkció, egy szürreális, komikus szerelmi történet. Egy alternatív Budapesten, azaz Csudapesten játszódik, nincs pontosan időben elhelyezve, de nagyon a ’60-as évek szocialista Magyarországára hajaz, keverve egy kis utópiával, kapitalizmus-kritikával. A főhős Liza, egy 30 éves, szerény, magányos ápolónő, aki a japán nagykövet megözvegyült feleségét ápolja utolsó órájáig. Nála megismerkedik a japán kultúrával, ami ugyancsak meghatározó része a filmnek, és szerelmes lesz Tomy Tani (David Sakurai) japán énekesbe, pontosabban a szellemébe, aki végig kísér(t)i a főhősnőt az egész filmen. A cselekmény onnan indul ki, hogy az özvegy meghal, és Lizának egyedül kell boldogulnia, párt kell választania, de ez igazán nehéz, mert meg van átkozva, szellem szerelme megátkozta, és ő egy rókatündér. A film ötvözi a japán mitológia elemeit a korabeli magyarországi hangulattal, groteszk humorán és különleges főhősnőjén keresztül egy szokatlan hangulatú filmet kapunk. Különleges figurák, néhol horrorszerű jelenetek tűnnek fel a filmben, mégis hangulata könnyed, egyszerre lehet nevetni a filmen és megdöbbeni bizonyos jeleneteknél. A képi világa is különleges, nagyon sokszor egy gondolatot nem kimond, hanem megmutat a film. És az egyik legfőbb ok, amiért ennyire szeretem ezt a filmet, az Balsai Móni alakítása, aki a főszereplőt játssza, mert az szerintem fantasztikus. Lehet, ez így zagyvának tűnik, vagy csak simán túl sok, de nem véletlenül, mert szerintem a film is ugyanilyen kaotikus, van benne erőszak, könnyedség, meg rengeteg minden más, és tökéletesen megférnek egymás mellett.

Ruben Brandt, a gyűjtő (2018)

A következő Milorad Krstić Ruben Brandt, a gyűjtő című felnőtteknek szóló animációs filmje, mely ötvözi a thrillert, film noirt és a kalandfilmet. Főhőse Ruben Brandt, magánklinikát vezető pszichiáter, aki saját maga is segítségre szorul, mivel visszatérő rémálmai vannak, híres festmények alakjaival. A többi fontosabb szereplő a páciensei, kényszerbetegségekben szenvedő bűnözők, akik, amikor látják orvosuk szenvedését, az ő módszereivel próbálnak segíteni rajta. A filmben minden megvan, amit az ember kívánhat: lopás, üldözés, humoros helyzetek, eltitkolt testvér és szerelmi szál. De mégsem ez teszi igazán különlegessé ezt a filmet, hanem a sok képzőművészeti, irodalmi és filmművészeti utalás, amelyet a rendező belecsempészett filmjébe. Már a főszereplő neve, Ruben Brandt is két világhírű képzőművész nevéből áll össze: Rubens és Rembrandt. Emellett a pszichológia, az emberi elme rejtelmei, az álmok befolyásolhatóságának tanulmányozása is helyet kap a filmben. És nem lehet szó nélkül hagyni az animáció egyediségét, kidolgozottságát sem. Milorad Krstić képzőművész, először Mimi, a kleptomániás atléta rajzát alkotta meg, majd a többi karakterét is, és ezzel párhuzamosan alakult ki a történet a rendező fejében. Az animáció kétdimenziós, karakterei dadaista jellegűek, emberi testet és arcot kaptak, de lehetnek háromszeműek, kétarcúak is akár. A film számos elismerést kapott, ez volt a 2010-es évek legnagyobb magyar animációs projektje.

Kontroll (2003)

Következőként Antal Nimród Kontroll című filmjét mutatnám be. A film végig egy meg nem nevezett város metrójában játszódik, ami persze a budapesti metróra hajaz, és az ott dolgozó ellenőrök életét mutatja be néhol szatirikusan, néhol nyomasztóan. A főszereplő Bulcsú, aki sikeres pályáját feladva ellenőrnek állt, a metróban dolgozik, és ott is él. Nem megy fel a mozgólépcsőn, neki a föld alatti világ az otthona, a menekülése. Az ellenőrök megvetettsége, komikus viszonya az utasokkal is rajta meg az általa vezetett csapaton keresztül van bemutatva, itt jelennek meg a legviccesebb szösszenetek, amelyekre mi is ráismerhetünk mindennapi életünkből. Az ellenőrök bemutatására általában jellemkomikumot alkalmaz, tipikus lekoszlott, életunt alkalmazottakként vannak ábrázolva, ez még humorosabbá teszi a film hangulatát. De ezzel párhuzamosan van egy sokkal nyomasztóbb szál is a filmben: egy ismeretlen alak embereket lök be a metrók elé, és ez Bulcsút nem hagyja nyugodni. És persze megjelenik a filmben a szerelmi szál, egy tipikus titokzatos női karakterrel, akinek jelenléte old egy kicsit a film hangulatán, ami nagyrészt komor, sötét, a helyszínnek megfelelően. Története szabálytalansága ellenére a film képivilága nagyon is egységes, sötét. Számomra kifejezetten vicces az elején egy bevágás, amikor egy úr felhívja figyelmünket, hogy a filmbeli karaktereket nehogy asszociálni kezdjük a BKV valódi ellenőreivel, pedig én ezt a filmet látva kezdtem el szolidaritást érezni életemben először ellenőrök iránt.

Moszkva tér (2001)

Az utolsó pedig Török Szabolcs Moszkva tér című filmje. 1989 tavaszán játszódik, szóval sejteni lehet, hogy egy rendszerváltásról szóló film, de nem csak. A 18 éves Petya a főszereplő, akit nagymamája nevel, és éppen érettségi előtt áll. Persze, mint minden fiatal, ő is ideje nagy részét barátaival tölti, a Moszkva téren találkoznak, buliznak, néha apróbb bűnözéssel is foglalkoznak, meg persze megjelenik a szerelem is. Sokkal inkább közérzetfilm, mint dokumentumfilm jellegű, de mégis hitelesen követi a ‘89 -es eseményeket, az akkori híradókból vannak részek bevágva, meg szó van az érettségi tételek hamisítása körüli balhékról is, de mégis a generáció élni vágyása, lázadása tör előtérbe a cselekményt tekintve. A rendező saját élményeit írja bele a forgatókönyvébe, és szívéhez közel álló helyszíneken, mint például a volt gimnáziumában is forgat. Gyakran látjuk vágóképeken a címadó teret, annak nyüzsgését. A film vége nem a várt felszabadultságot hozza, sokkal inkább az elmúlás, a felnőtté válás érzését hordozza magában.

Szóval ezek lennének az általam összeválogatott filmek, és akár a #támogasdahazait elvén, akár csak puszta kíváncsiságból, de szerintem megéri beléjük nézni, mert igazán jó filmek, függetlenül attól, hogy épp magyar.