Sportolimpia 2018
Idén is megrendezésre került a "Sportolimpia - A mi olimpiánk!" , a megszokott helyszínen, a megszokott időben, ám évről évre csak gyarapodó résztvevőszámmal. Idén, a 2017-es "évjárathoz" képest nagyjából 100 diákkal több vett részt a 3 napig zajló olimpián.
Természetesen iskolánk idén sem maradt ki a romániai magyar iskolák sportvetélkedőjéről és, meg kell mondjam, büszke vagyok magunkra, hiszen igazán szép eredmények születtek diáktársaim révén: 100 m-es síkfutásban Máté Dávid Márk második helyezést ért el, 1000 m-es síkfutásban Vigh Loránd Eduárd szintén második lett. Kézilabdacsapatunk 3 helyen végzett, szintúgy a strandröplabda lány és vegyes duói. 50 méteres gyors úszásban a lányoknál Koszorus Ilka az 5. helyezést érte el, Bódis Tamás Balázs pedig második lett a fiúknál, Ágopcsa Éva 50 méter hátúszásban második, mellúszásban pedig harmadik lett. 4x50 méteres váltóúszásban iskolánk a 3 helyen végzett.
Az idei rendezvény a 3. Sportolimpia volt, amelyen részt vettem. Idén annyi volt a változás, hogy nem csak szervezői minőségben vettem részt, hanem olimpikonként is képviseltem iskolánkat a röplabdacsapat tagjaként. Ez természetesen sokkal több figyelemmel és energiával járt, mint előző két évben. Pusztán a szemléltetés kedvéért, egy napom a sportolimpia alatt a következőképpen zajlott:
Reggel 7:30-kor, amint leértem a szervezők főhadiszállására, kezdhettem áthordani a hatos kiszerelésű vizeket abba a sportlétesítménybe, ahol 8:45-től pályán álltam ötödmagammal, majd (egy nagyjából 1 órás szünet és még egy meccs után) 12-kor indultam tovább szervezői kötelességeimnek eleget tenni. Egy délután 6-7 közötti szüneten hazarohantam összeszedni magam, majd vissza, hogy este 9-től újra pályára állhassak.
Ezen az őrült iramon osztozott velem Páll Tamás barátom is, aki szintén a röplabdacsapat tagjaként és szervezőként is képviselte iskolánkat. Egy adott ponton elgondolkodtunk rajta, hogy vajon miért érte meg nekünk két lovat lovagolni egy nyereggel. Ez a kérdés nagyjából addig maradt megválaszolatlan, ameddig el nem kezdem dolgozni a cikk megírásán. A válasz pedig nagyon egyszerű volt. Amint már említettem, az előző két évben csak szervezői szemmel figyeltem az eseményeket. Ebben a két évben folyamatos volt bennem a sóvárgás, a vágy azért, hogy részese lehessek annak az élménynek, amely a versenyszellem, az izgalom és a mozgás örömének fúziója révén keletkezik. Meg szerettem volna tapasztalni azt az érzést, amely összeköti mindazt a hat-hétszáz diákot, akik részt vesznek ezen a rendezvényen. Ebben az évben sikerült megértenem. Én is részese lehettem ennek a kollektív érzésnek. Kimerültség ide, fáradtság oda, ezt az érzést még nagyon sok ideig magamban fogom őrizni és semmiért sem cserélném el. Végre megértettem, hogy a mozgás öröm, a mozgás közösségi dolog, amely összehozza az embereket (amennyiben nem tulajdonítunk magának a versenynek túl nagy jelentőséget).