Az Apáczai líceum iskolaújsága

Vége. Gondoltad volna? Pedig olyan sok időnek tűnt, annyi lehetőséggel benne, mégis úgy érzem, nem használtam ki eléggé. Nem használtam ki eléggé? Pedig egyik fesztiválról a másikra rohantam, sőt még az utolsó napokban is valahol csápolni fogok. De talán pont ez a baj. Nem erről szól az ideális nyár. Minek ennyi feleslegesen kidobott pénz valami kézzel nem foghatóra? Ja, majd meglesz a karkötőm, amit a suliban mindenki látni fog, és ha rákérdeznek, elmondhatom, hogy én igen is ott voltam. Talán egy kicsit erről szól...

De nem teljesen. Örülök, hogy ennyi partira (ahogy a nálam „swagebbek”  mondanák) elmentem. Rengeteg élmény meg ismeretség köt különböző helyekhez, és ezek akár örökre is megmaradhatnak. Képzeld el, milyen büszkén fogod mesélni majd az unokáidnak (pont úgy, ahogy én meséltem a barátaimnak :D), hogy fesztivál utolsó napján spontán eldöntötted este, hogy te is kimész Bonchidára (hogy mivel, azt nem tudtad, csak azt, hogy igenis mész). Miközben pedig a saját karkötőd után ballagtál (mert ugye azt valakitől elkérted), találtál a fölfön még egy karkötőt... Nem, én se hittem a szememnek, de egyből zsebre raktam és ennek örömére ketten mentünk spontán fesztiválozni.

Na, ezért megéri. És azért is, hogy teli torokból üvöltsd a kedvenc előadód koncertjén a számokat, hogy miközben sorba álltok egy idegennel, megbeszéljétek, mennyire is drágák a fesztiválon az italok, hogy hajnalig bulizz, majd délután, amikor a szálláson felébredsz, egyből készülődj a következő napra. Ezt meg kell tapasztalni. És ha megtapasztalod, utána az se kizárt, hogy a függője leszel...

An error occurred
Sikeres belépés.
Sikeres feliratkozás.
Lejárt link
Következik az email fiók leellenőrzése.