Zsákutca-dilemma

Mindig is úgy véltem, hogy ez a kis utca, amin járok, hosszú. Előrenéztem és láttam a jövőt... csodáltam azt, ami körülöttem van és sietve jártam. Abban a hitben éltem, hogy bármennyit sétálok, nem érek el az utca végéig. De sajnos alig kezdtem el az utamat és máris látom a végét. Zsákutcában vagyok. Ez lehet hogy mást nem ijeszt meg, de engem igen. Egy adott ponton túl nem lesz hova menjek, nem lesz előre, meg kell álljak és az egyetlen irány ahova mehetek, az  visszafele lesz. Én túl elégedetlen vagyok, nekem ennél sokkal több kell. Mi értelme van ennek az egésznek, ha nem fogok tudni tovább haladni?

Egyesek letelepednek majd a zsákutca végében és visszanézve meg lesznek elégedve a megtett utukkal, viszont én nem tudok sokat üldögélni. Én tovább kell ballagjak a saját tempómban és meg kell győződjek arról, hogy melyik út jobb. Honnan tudom, hogy ez az út jó, hogyha a többit nem is láttam??? Miért üljek egy helyben, ha mehetek valahova máshova? Akárhova. Hisz mennyi más út van. Nem mondhatnám, hogy valóban élek, hogyha csak egy pontot látok az egész képből.

Lehet, hogy nincs igazam, de a véleményem nem kell az legyen, mint a tiéd és ez így van rendjén, ez így jó. Nézőpont kérdése. Te más szemekkel látod a világot, ezért akármennyire is akarod, nem láthatod úgy, ahogyan én. Ha mindenki véleménye ugyanaz lenne, akkor nem lenne semmi új a világban. Ugyanott lennénk, mint évszázadokkal ezelőtt és a változás kihalna.

Maradjak ugyanitt vagy próbáljam meg a szerencsém és keressek más utat??? Kockázat vagy biztos pont? Mindenkinek más kell. Én személyesen mindig is féltem a változatlanságtól, talán jobban, mint a kockázattól. Ezért én ahhoz, hogy haladjak, visszafelé szaladok és megkeresem a saját utamat. Elvileg akármikor visszatérhetek a kis aranyos ismerős zsákutcámba, de szerintem az otthon ott van, ahol akarod, hogy legyen.