50 éves Kubrick sci-fi klasszikusa

A 2001: Űrodüsszeia című filmet Stanley Kubrick rendezte Arthur C. Clarke regénye alapján.

A film 1968-ban látott először napvilágot, tavaly volt az ötvenedik évfordulója ennek, amit a Warner Bros azzal ünnepelt, hogy a filmet újból bemutatták. Az effektekhez nem nyúltak (mint ahogyan a Csillagok háborúja esetében csinálták), hanem a film eredeti kópiáját újították fel. Így a filmet a nézők úgy nézhették meg, mint ötven (lassan ötvenegy) évvel ezelőtt elődeik.

A film maga egy igen bonyolult sci-fi, amely sokrétű üzenetet hordoz. Mindenkinek mást üzen, ki hogyan értelmezi. Nekem például azt, hogy az ihlet bárhol és bármilyen formában megmutatkozhat (aki megnézi a filmet, az megérti). A film cselekménye lassú ütemben halad, kicsit egy Tarkovszkij-filmhez hasonlít ebből a szempontból, ami egyeseknek unalmas lehet, viszont ezzel a vontatottsággal arra utalhat a rendező, hogy a majomból emberré válás is egy lassú folyamat volt.

A film röviden arra épül, hogy egy csapatnyi őskori főemlős találkozik a földönkívüli élettel, ami segít nekik fejlődni és szép lassan emberré válni. Az a bizonyos entitás, a Monolit (így nevezik a filmben), egy ismeretlen anyagból álló magas és arányos téglatest formájában jelenik meg. Tulajdonképpen a Monolit az ihlet megtestesítője, mivel a majmok tőle tanulva lesznek emberek. A Monolit a szikra minden gondolkodó és alkotó agyában. A formája azért tökéletes, mert minden ötlet a tökéletességre törekszik. A film egyik pozitívuma, hogy nem rág mindent a néző szájába. Azokra a kérdésekre, amelyekre a film nem adja meg a választ, a néző válaszolhat, és ezzel is közelebb kerülhet a film világához.

Annak, aki szeret filozofálni az emberi lét eredetéről és az univerzum titkairól, ez a film egy cukrászda. Nekem személy szerint nagyon tetszett, és a kedvenc filmjeim közé tartozik. Mindenkinek ajánlom, hogy pattogtasson magának kukoricát és nézze meg, mert szerintem megéri.