Az Apáczai líceum iskolaújsága

Január 29. és  február 2. között került megrendezésre iskolánkban a már-már hagyományos farsangi hét: egy hét, mely során az iskolánk diákjai és tanárai egyaránt beöltöznek és együtt ünneplik a farsangot.

Mindegyik napon más-más volt a téma, így mindennap érdekesebbnél érdekesebb és különlegesebbnél különlegesebb jelmezeket láthattunk iskolánk folyosóin. Minden osztály két személyt választhatott, akik aznap képviselték őket, a párok pedig végigvonultak mindkét emeleten, majd a díszterembe mentek, hogy a zsűri is pontozni tudja a jelmezüket. A felvonulás végén a beöltözött tanárok is csatlakoztak hozzájuk, és közösen készítettek egy csoportképet.

Első nap, hétfőn, hippi stílusban pompázott az egész iskola, a legtöbb pontot pedig a 12.A kapta. Kedden híres embereknek kellett beöltözni, és így a történelemben először együtt láthattuk az Apáczaiban Donald Trumpot, Cristiano Ronaldót, Charlie Chaplint, az "I Want to Break Free" videoklipjéből a porszívozó Freddie Mercuryt és sok más közismert személyt. Ezt a napot a 9.B osztály nyerte. A szerdai nap a cirkuszt hozta iskolánkba. Láthattunk bohócokat, akrobatákat, tigriseket és melléjük idomárokat  is. Ezen a napon a 10.A jelmeze nyerte el a zsűri szívét. Csütörtökön a kedvenc zenészeik, bandáik albumborítóinak öltöztek be az apáczaisok. Eddigre már picit felbomlott a megszokott rend, mert sok helyen kettőnél többen is képviselték az osztályukat, de ettől függetlenül a zsűri továbbra is pontozta a kreatív jelmezeket, és csütörtöki nap nyertese a 12.C lett.

Péntekre nem volt megadott téma, minden osztály maga dönthette el, hogy minek öltözzön. Rendkívüli kreativitásra és együttműködésre adtak példát diákjaink, és érdekes volt minden osztályfőnököt beöltözve látni. Japánok, olaszok, űrlények, focicsapatok, drogkereskedők és varázslók vonultak fel az udvaron, ezt követően pedig a DT kiosztotta a különdíjakat is. A hétvége során a diáktanács Instagram oldalán lehetett szavazni egy storyban a 2024-es apáczais farsang nyerteseire. A két legtöbb pontszámot elért osztály állt egymással szemben, a 12.A és a 10.A. Hosszú ideig holtverseny állt fenn köztük, de végül a 12.A nyerte meg az idei farsangot a szavazatok 51%-val.

Hogy megismerjük a tanárok és a zsűri szemszögét is, interút készítettem Kovács Péter magyar és angol szakos tanárral, aki idén a farsangi zsűri egyik tagja volt.

  1. Melyik volt a legfontosabb pont az öltözetek értékelésében?

Fontosnak tartottuk a kreativitást, az alaposságot, de azt is, hogy elsősorban az eredetiség legyen tettenérhető.

2. Milyen nehézségekkel találkozott a jelmezek pontozásakor?

Túlságosan kreatívak és sokszínűek voltak, tehát nehéz volt rangsorolni őket.

3. Milyen volt közreműködni a többi zsűritaggal?

Felemelő, erősítette a köteléket közöttünk.

4. Hogyan élte meg a farsangot tanárként?

Felszabadítóan, ugyanakkor kihívás is volt, mert farsangoztunk szünetben, de az órákat ugyanúgy meg kellett tartani, mint bármelyik évközi napon.

5. Egy gyerekkori emlék, ami a farsanggal kapcsolatos?

Gyermekkoromban nem voltam a farsangoknak nagy szerelmese. Apáczais tanárként szerettem meg őket.

Összegzésben, (hogy legyen picit formális a cikk) az idei farsang nagyon élvezetes volt úgy a diákok, mint a tanárok számára: mindenki nagyon jól érezte magát, és felejthetetlen emlékekkel maradtunk. Köszönjük a DT-nek a szervezést, és mindenkinek a részvételt! Végezetül, egy pár fotó az eseményről:

Hétfő - Hippi
Kedd - híres emberek
Szerda - cirkusz
Csütörtök - Album borítók
Péntek - szabad téma
Péntek - szabad téma
Péntek - szabad téma
Album borítók - tanárok csapata
An error occurred
Sikeres belépés.
Sikeres feliratkozás.
Lejárt link
Következik az email fiók leellenőrzése.