Így szervezz gólyatábort!

Apáczais gólyának lenni jó! De azért a szervezők sem panaszkodhatnak. Higgyék el, tapasztalatból mondom. Iskolánk diáktanácsa már az előző tanév végén hozzálátott a gólyatábor (azaz inkább gólyanap) szervezéséhez. Akkor még csak ötleteltünk, aztán az idei év első DT-gyűlésén elkezdődött a komoly szervezés.

A helyszín, mint minden évben, a válaszúti Kallós Zoltál Alapítvány udvara volt, ahova a vonat igen korán indult. Reggel 7-kor a kolozsvári állomás megtelt élettel, izgalommal teli fiatalokkal, legyen szó akár a gólyákról, akik egy csöppet tartottak a feltételezett szivatásoktól, akár a szervezőkről, akiknek folyton a programterv és a rájuk eső feladatrész járt az agyukban. A Válaszút felé tartó úton ez az izgalom egyre fokozódott, míg oda nem értünk és el nem foglalta mindenki a helyét. Kezdődhetett az összerázás.

Egy átlagos, ködös reggel volt. No, mondjuk átlagosnak azért éppen nem mondható, hiszen nem mindannap szaladgál 60 gólya föl-alá a dombos udvaron, hogy teljesítse a neki kitűzött feladatokat, melyektől nem kellett volna annyira tartaniuk. A lényeg az ismerkedésen és a csapatépítésen volt. Csupán egy kicsit savanyítottuk meg az életüket (szó szerint, citromlével), színesebbé tettük lufikkal, illetve az sem ártott, ha fiúként is ügyesen bántál a szemöldökcsipesszel. Paparazzik örökítették meg az udvar minden szegletében a szorgos gólyácskákat, nehogy később feledésbe merüljenek az ott történt dolgok. A jelek alapján, miszerint folyton vigyorogtak, azt a következtetést vontuk le, hogy igazán élvezik a felhozatalt. Vagy csak nagyon hideg volt és arcukra fagyott a mosoly. Nem lehet tudni.

A nap végére, bár fáradtan, de annál több élménnyel és újonnan szerzett baráttal távoztunk a helyszínről. Hálás szempárok meredtek ránk. A IX-es diákok sorra jöttek megköszönni a napot, majd a legvégén, az állomáson óriási tapsot is kaptunk. Bennem, akárcsak minden szervezőben megfogalmazódott a gondolat, hogy „Na, így érdemes bármit is szervezni!”.

A gólyatábor után számos IX-es diákkal bővült a diáktanács, aki majd a jövő generációnak legalább ennyire élvezhető összerázó-napot fog szervezni. Merthogy sikerült az összerázás. De még mennyire!