Társad a lom
Népszerű téma az emberiség, de leginkább a környezet kritikus állapotának témája kapcsán az összefogás.
Ha jobban belegondolunk, egy ideális társadalomban komoly elvárás lenne az összetartás, a kollektív, progresszív, ugyanakkor empátiát nem mellőző világszemlélet. A mi társadalmunk azonban sokszínű, sokféle értékrenddel, különböző toleranciaszintekkel rendelkező élő organizmus. Le sem tagadhatnánk, hogy még a legviláglátottabb embernek is volna min csodálkoznia egy idegen kultúra megismerésekor. Különbözőek, sokoldalúak vagyunk, nem csupán globális szinten, de egyénenként is. Ennek tudatában vajon lehetséges-e egyáltalán dédelgetett álmunk? Félre tudunk-e tenni minden társadalmi, vallási, etnikai, erkölcsi, életvezetési különbséget, és egyesülve meg tudjuk-e fordítani sorsunk a Földön?
Tény és való, hogy „habár fölűl a gálya, s alúl a víznek árja, azért a víz az úr!”, tehát nem az ún. felső tízezer kezében van a hatalom. Ennélfogva elméletileg nem jelentene gondot a világvállalatok befolyása, hiszen ezek operatív része a közvetlen munkavállalók kezében van. Egyszóval a hétköznapi dolgozó emberek képesek volnának véget vetni a felesleges túltermelésnek, a természetre káros anyagok kibocsátásának, az állatkínzásnak és minden olyan tevékenységnek, amely az utóbbi időben megszólaltatta a vészjelzőt. Vajon mi az, ami mégis megakadályozza az összefogást? Mi az, ami miatt nem vagyunk képesek egyenlő félként, testvérként tekinteni egymásra, és közösen orvosolni bolygónk egyre súlyosbodó sebeit?
Bár kényelmetlen róla beszélnünk, lényeges – ha nem a leglényegesebb – szempont a pénz szerepe társadalmunk és környezetünk jelenlegi állapotában. Mert a hatalom nem emberi kezekben van, mint ahogy azok gondolják, akik előszeretettel passzolják át másnak a közös problémákat. A hatalom az ember által létrehozott fizetőeszközben van. Ezen kijelentés ellen természetesen lehet tiltakozni, fel lehet hozni példaként társadalmunk néhány kiemelkedően önzetlen személyét vagy akár csoportját, azonban a végeredmény ugyanaz: a többség dönt. A döntés pedig, amiről beszélünk, felfogható túlélési ösztönként is, amennyiben újfent kifogásokat szándékozunk keresni. Természetes, hogy mindannyian a legjobbat igyekszünk nyújtani szeretteinknek, ez a szándékunk pedig látszólag megállja a helyét szolidaritás szempontjából. Bármilyenek legyenek is a körülmények, saját családunk, barátaink mindig prioritást élveznek majd a világ többi, adott esetben hátrányos helyzetű embercsoportjával szemben. Ez rendben is van, senki nem fog amiatt méltatlankodni, hogy hierarchiákat állítunk, mérlegelünk és ítélkezünk. Alapvető emberi ösztön, amit balgaság volna kiiktatni egy korrektebb, valódi egyenlőséget hirdető társadalom reményében.
Adott tehát egy rendkívül vegyes társadalom, melyet az emberiességen, testvériségen és hasonlókon kívül a pénz tart össze és szabályoz. A pénz határozza meg életkörülményeinket, környezetünk állapotát, lehetőségeinket a mindennapokban és nem csak. Életek függenek pénztől, és itt nem kell bűnügyi filmbe illő jelenetet elképzelni, melyben a tettes tekintélyes pénzösszeget követel áldozata életéért cserébe. Az összes anyagi jószágunk befektetett pénz. Ha pedig mindez megszűnne, vajon lenne-e bármilyen relevanciája az eddig készséggel hangoztatott összefogás-elméletnek, vagy elveszne a létrejött káoszban? Természetesen mindenkinek szíve joga hinni, hogy a mostanra szerfelett anyagiassá vált ember képes visszatalálni jólelkű, szerény mivoltához. A kérdés csak az ebben az esetben, hogy hogyan, milyen eszközzel lehet ezt elérni. Képes vagy-e társulni, alkalmazkodni, ha kell, nyitni az új felé, emberileg fejlődni, vagy marad továbbra is társad a lom?