Törökországig s vissza

írta Téglás Réka 2 éve 5 perces

Egy hűvös augusztusi reggelen, telepakolva csomagokkal és jókedvvel nekivágtunk a törökországi kalandnak. Nem tudtuk előre, hogy mi vár ránk, de alig vártuk az úticéljaink felfedezését. Így hát buszra szálltunk, és meg sem álltunk Bulgáriáig. Na jó, leszámítva a benzinkutakat és mellékhelységeket. Stara Zagorába megérkezve meg is csodálhattuk az ókori színház romjait. Majd megérkeztünk a szállásra, ahol kalandunk mégtovább folytatódott….
Tanúi lehettünk a dunai dagálynak a mellékhelységből és persze a hideg vízű vízesésnek a zuhanyrózsából. Hamar eljött a másnap, megreggeliztünk, majd elindultunk a török határ felé.
Átmenve a határon és a kétréteges vas-acél kerítésen, buszellenőrző folyamatokon, már meg is pillantottunk egy aprócska mecsetet. Ahogy egyre közeledtünk Isztambul felé, minden második tömbház után hatalmas nagy török zászlókat pillanthattunk meg. A forgás-mozgás a belvárosban eszméletlen volt, és olyan érzést keltett, mintha a város sosem aludna. Egy új kultúra, életmód, gondolkodásmód, vallás és gasztronómia megismerése és egy csomó kincset
rejtő város várt arra, hogy felfedezzük.
1. isztambuli nap:
A csodálatosan kidíszített Marmaray hotelben elkészültünk, reggeliztünk, majd ellátogattunk a Szulejmán mecsethez. A mecsetbe fejkendővel, hosszú, térd alá érő szoknyában, cipő nélkül kellett belépnünk. Belül megtekinthettük Szulejmán koporsóját. A mecsetből fantasztikus kilátás nyílt a Boszporuszra.Elindultunk a kikötőbe hajókázni. A hajóról megpillanthattuk az ázsiai és európai oldalt is, egyéb épületeket, kis turistahajókat na meg persze luxus jachtokat is. Szemtanúi lehettünk még egy hajós lánybúcsúnak is. A hangulat fergeteges volt, a török zacskóslevesek és a hajón dolgozó emberek török szerelmes dalokra való karaokézása pedig mégszebbé tette ezt a hajóutat.
2. nap isztambuli buli:
Reggel elindultunk az Aya Sophia mecset felé. Persze ide is csak megfelelő öltözékben lehetett belépni. A mecsetben megtaláltuk a síró oszlopot, és ajándékul magyar koránt is magunkkal vihettünk. Ezután utunk a Topkapiba vezetett. A múzeumot végigjárva nagyon sok különleges dolgot tekinthettünk meg, mint például a konyharészleget hatalmas nagy üstökkel vagy a fegyver-részleget díszített puskákkal és változatos kardokkal. Olyan magyar kardokat is láttunk, amik nagyobbak voltak nálunk. A kilátás a Boszporuszra mesebeli volt. A következő látványosság, amit megnéztünk, egy földalatti vízgyűjtő katakomba volt. A hatalmas mészoszlopokról a víz lefolyt, és itt gyűlt össze. Különböző szobrokat és művészeti alkotásokat tekinthettünk meg.
A napunk fénypontja a híres, török fagyit osztogató bácsi volt. Egy egész kis műsort rendezett a vaspálcára feltett fagylalttal, hol elvette, hol forgatta, majd olyan három perces show után odaadta az embereknek a várva várt édességet. Ezután napunk a a fűszerbazárban folytatódott, ahol angolul félárra próbáltuk lealkudni a dolgokat. Az eladók nagyon kedvesen beszéltek velünk, de volt néhány, aki nagyon kedvesen ránk próbálta erőszakolni a hamisított parfümöket, hátmasszírozó gépeket és különböző furcsaságokat. A nap végén szabadprogramra is volt lehetőség. Kis csapatba verődve így a mi szabadprogramunk a baklava- és egyéb török édességevés volt egy tetőteraszon, ahonnan az egész kivilágított Isztambolt láthattuk. A mecsetek és az egész város arany színekben pompázott, és eszméletlenül gyönyörű volt. A nyár utolsó estéjét nem is tölthettük volna szebb helyen.
3. isztambuli nap
Reggeli után buszos városnézésre került sor, majd ellátogattunk a Dolmabache palotába. A palotának nagyon sok kis szobája volt, de a leglátványosabb rész egyértelműen a bálterem volt. Megtudtunk, hogy bálok idején a bálteremben csak a férfiak lehettek, tehát a nők fentről, kis ablakocskákon keresztül figyelhették az eseményeket. Itt elkapott minket egy kis zápor, de a török fejkendőnk megvédett az elázástól. Újra buszra szálltunk, és meg sem álltunk az ázsiai oldalig. Furcsa volt, hogy Isztambul két kontinensen terül el, és Európából csak úgy átkerültünk Ázsiába. Utunk során megnéztük az elnök lakosztályát, majd felmentünk a kilátóra, ahonnan a Boszporuszt és az európai részt csodálhattuk meg. Itt meg is pihentünk egy órácskát, amit beszélgetéssel, uzsonnázással és fotózással töltöttünk el.
Visszaértünk pár órára a szállásra, délután pedig megint szabad programra került sor. Ezalatt lementünk a kikötőbe, ahol óriási rakodóhajókat láttunk, majd sétálgattunk egy utolsót Isztambul zegzugos, életteli utcácskáin.
4. nap:
Reggel még vásároltunk pár szuvenírt, összepakoltunk, majd búcsút vettünk a várostól, ami ez alatt a pár nap alatt is a szívünkhöz nőtt. Innen Rodostóba mentünk tovább, ahol meglátogattuk Mikes Kelemen házát. A ház apró volt, de otthonos. Körbejárva megtaláltuk a híres Törökországi leveleket, és teknősökkel is találkoztunk a hátsó udvaron. Ezután meglátogattunk még két parkot, majd utolsó stációként lementünk a tengerpartra egyet fürdeni. Gyűjtöttünk kagylókat és kavicsokat is emlékbe. Három óra múlva buszra szálltunk, majd Edirne felé vettük az irányt. De kalandjaink még nem értek véget. Egyszer csak észrevettük, hogy a busz az autópályán hátrafele tolat, ami nagyon furcsa volt. Valami elromlott, így hát leszálltunk, és egy-két órát egy mezőn töltöttünk, amíg megpróbálták megjavítani. Ez alatt az idő alatt találtunk eledelt is: egy fügefát és szőlőt, valaki kertjének a tövéből. Már minden reményünk odaveszett, fogalmunk sem volt, hogy hogy jutunk haza, de végül megjavult a busz. Edirnében megálltunk enni, és utolsó lévánkat elkölteni szuvenírekre. Már békésen mentünk volna a buszhoz, errefel hatalmasnagy vihar tört ki. A buszhoz futva jól bőrig áztunk, hajunk, ruhánk és cipőnk is csurom víz lett. Elindultunk a határ felé fáradtan ,és vártuk, hogy jussunk már el Stara Zagoraig. A határ fele menet egyre növekedett a vízszint, így nem kellett sok idő mire rájöttünk, hogy kifogtunk egy árvizet. De kalandjaink még mindig nem értek véget. A határhoz érve visszatérítették a buszt, így hát Törökországban ragadtunk még egy estét. Hosszú keresgélés után találtunk szállást egy hotelben, ahol rendbeszedtük magunkat, és lefeküdtünk, másnap reggel pedig papucsban léptünk át Bulgáriába. Stara Zagoraban reggeliztünk, majd továbbindultunk haza. Egy napot utaztunk visszafele, éjszaka érkeztünk meg.
És, hogy ne csak az én szemszögéből meséljek, itt egy pár interjú az utazásunkról:

Téglás Réka: Neked mi tetszett a legjobban, mi maradt meg a legszebb pillanatként?
Iuhos Bernadett: Nekem személyesen a hajókázás tetszett a legjobban. A Boszporusz vizén
csillogott a napfény és a táj elkápráztató volt.
TR: Mi tűnt számodra a legérdekesebbnek? Mit fedeztél fel Törökországról, amit még nem tudtál?
IB: Váratlan meglepetés volt számomra, hogy Törökországban az utcán élő macskákat szinte istenítik. Mint kiderült, számukra a macskák a tisztaság és előkelőség jelképe, így kivételes módon bánnak velük. Külön “macska tereket” is építettek nekik, ahova ételt és vizet raknak a több mint 80,000 hajléktalan kisállatnak.
TR: Melyik volt a kedvenc programod és miért?
IB: A kedvenc programom a Szulejmán-mecset látogatása volt, mivel élőben láthattam Szulejmán sírját. Emellett a mecsetet körbevette egy gyönyörű temető, különleges török sírkövekkel.