Az Apáczai líceum iskolaújsága

Mint tudjuk, iskolánkban még mindig nagyon ujjongunk a 100 év miatt. Nem meglepő, hisz valljuk be, nem egy röpke pillanatról beszélünk, mikor azt mondjuk, hogy "100 év". Számos esemény is lezajlott ennek ünneplésére. Ilyen a Kóréh Barna emlékfutás is, nem csak iskolánk tiszteletére, hanem az egykori tornatanár tiszteletére is, aki ezen az útvonalon futtatta diákjait még anno.

Mint ahogy a neve is sugallja, az esemény időtartama alatt a szorgos, sportos és persze a kevésbé sportos, de annál lelkesebb résztvevők egy kilométeres köröket tehettek meg. Csapatosan neveztek diákok, tanárok, szülők és barátok egyaránt. Szeretném kiemelni, hogy nem a gyorsaság volt a lényeg, hanem a csapatonként megtett körök száma, s emellett olyan apróságok, mint a részvétel, az együttlét illetve a mozgás. A rendezvény ideje alatt autók miatt nem kellett aggódni, mivel az út pályán levő része le volt zárva a szaladóink számára.

A szaladást a kisebb, elemi osztályos társaink kezdték. Nekik nagyjából 20 perc állt rendelkezésükre, de ez alatt a 20 perc alatt figyelemreméltó kitartással és odaadással tették meg köreiket. Utánuk következett a 10-től egész 80 éves  korig terjedő korosztály. Nekünk már egy óránk volt a tüdőnk kiköpésére, de az alatt az egy óra alatt az általam látottak alapján mindenki élvezte, amit csinált. Mindenféleképpen megemlítendő, hogy az emberek morálja az egekben úszkálhatott, mert a célvonalban hatalmas ujjongó és biztató tömeg álldogállt, illetve a vizes standoknál álló önkénteseink az élet elixírjét, a vizet osztogatva sok fáradt, szomjas futót boldogítottak biztató szavakkal és persze vízzel. Ezek mellett meg persze egymást is igyekeztünk biztatni.

Amiután a köreit befejezte, minden, hangsúlyozon, MINDEN szaladó egy medált kapott a kitartásáért, továbbá ez azt is szimbolizálta, hogy abszolút mindenki nyertes. Ez viszont nem zárta ki azt, hogy néhány kiemelkedően teljesítő csapat ne kapjon egy oklevelet, amit feltehetnek esetleg az osztály hirdetőfalára, vagy egyéb szemnek tetsző helyre. Az esemény során összesen 2718 kört és egyben kilométert szaladtunk, ami nem egy kis szám. Az eredmények a következő linken tekinthetők meg:

Apáczai Líceum - Kóréh Barna Emlékfutás 2019 - Rezultate
Aici gasiti rezultatele oficiale de la Apáczai Líceum - Kóréh Barna Emlékfutás 2019, tinut la Cluj-Napoca, cronometrat de echipa my-run.ro.
eredmények

Minden csapat és egyén kiválóan teljesített és reméljük, hogy a jövőben a hasonló eseményeken is pont ilyen lelkesen és boldogan fognak részt venni, mint amennyire itt is voltak.

#Apaczai100 #EzEgyJóIskola